2010 Február 09    Szeretettel köszöntünk minden kedves Abigél, Alex nevű teniszbarátot!
HOSSZABBÍTOTT AZ ITF ZSÓFIVAL

2009-07-17 10:01:51

Észak-Amerikába is a Nemzetközi Tenisz Szövetség csapatával utazik majd Susányi Zsófi.
Áprilisban hosszú idő után került be újra magyar versenyző a Nemzetközi Tenisz Szövetség utazó csapatába, amikor Susányi Zsófit is beválogatták az ITF Team-be.



A világranglista 21. helyén álló válogatott játékosunk több edzőtáborban és hét versenyen is elindulhatott a program keretében, melyben kiemelkedő elismertségű edzők segítették a fiatalok felkészülését.

Wimbledon után a program befejeződött, az ITF azonban újabb meghívót küldött Zsófinak, hogy tartson velük az észak-amerikai túrára is.

Az újabb program augusztus 27-én Kanadában kezdődik, ahol kétnapos keménypályás edzőtáborozás vár a játékosokra, majd jön az 1-es kategóriás quebeci verseny, melyet követően a US Openre utaznak a fiatalok, az év utolsó Grand Slam viadala után pedig a Kentuckyban megrendezésre kerülő verseny zárja a sort.

Zsófi természeteen elfogadta a meghívást, így az Európa-bajnokságokat követően már készülhet is az újabb nemzetközi összetartásra.